Hogyan befolyásolja a valóságérzékelésünk a gazdaságot és a politikát?

Ez percepció, ember!

It’s economy, stupid! A híres mondat 1992-ben hangzott el Jim Carville-től, Bill Clinton stratégiai tanácsadójától az elnökválasztási kampányban. A szlogenné nemesült mondat mögöttes üzenete annyi, hogy hiába minden kampány, hiába minden befektetett energia, a választók nem a színes-szagos jövőképek és ígéretek alapján, hanem saját, mindennapi gazdasági közérzetük alapján fogják meghozni döntésüket a szavazófülke magányában.

Carville-nek olyannyira igaza volt, hogy sokan állítják azóta is, hogy a végső eredményt nagy mértékig meghatározta a választópolgárok azon érzete, hogy az ország gazdasága recesszióban van, amit pedig a FED adatai feketén-fehéren cáfoltak. Igaz, ezeket az adatokat csak a választások másnapján hozta nyilvánosságra a FED. Talán, ha egy héttel korábban publikálnak, akkor nem Bill Clintonnak hívták volna az Egyesült Államok 42. elnökét.

Ha már 1992-ben ilyen meghatározó szerepe lehetett a szubjektív érzékelésnek, akkor elég nyilvánvaló, hogy a mai, információs társadalmakban, illetve ebben a post-truth világban, amiben élünk, milyen meghatározó is lehet a percepció. Egyre több és több adat birtokában vagyunk, egyre könnyebben hozzá tudunk férni minden kis információ-morzsához, így elvileg egyre racionálisabb döntéseket tudnánk hozni – ehhez képest paradox módon egyre csak nő a szubjektív megítéléseinken alapuló döntéshozatal szerepe. Ez a paradoxon nem csak a politikai döntéseinkre nyomja rá a bélyegét, természetesen.

Anélkül, hogy nagyon elmélyednénk az egyébként nagyon érdekes behavioural finance-, vagyis viselkedési közgazdaságtan-elméletek között – amelyek lényege éppen az, hogy milyen szubjektív motivációkkal lehet megmagyarázni az objektív adatok alapján időről-időre meglehetősen irracionálisnak tekinthető gazdasági döntéseket – nézzük meg, hogyan hathatnak a percepciók a ma történéseire.

Körülbelül egy hónappal ezelőtt írtunk blogunkon a negyedik negyedév várható gazdasági folyamatairól. Amerika kapcsán elsősorban természetesen az elnökválasztásról és a beinduló kamatcsökkentési ciklusról volt szó. Az elnökválasztási küzdelem továbbra is nagyon kiélezettnek tűnik, egyelőre még nem láttak napvilágot olyan közvéleménykutatási adatok, amelyek akár egyik akár másik jelölt egyértelmű előnyét mutatnák.
Az az egy viszont egyértelműen látszik, hogy a percepció, a szubjektív megélés milyen meghatározó szerepet fog játszani az állampolgárok döntésében most is. Jóllehet a COVID és az energiaválság nyomán évtizedek óta nem látott magasságokba emelkedett az infláció az USA-ban, de a 9.1%-os csúcs után idén szeptemberre már a FED toleranciasávjába tartozó 2.5%-ra csökkent az áremelkedés üteme, miközben az amerikai gazdaság növekedése sem állt le. A legfrissebb közvéleménykutatások szerint ugyanakkor mindezek ellenére a megkérdezettek több, mint a fele még mindig emelkedő inflációt és recessziót érzékel. Vannak olyan elemzők, akik egyenesen úgy fogalmaznak, hogy Kamala Harris tragédiája az lesz, ha a választók nem tudják értékelni azt a gazdaságpolitikai teljesítményt, amit a demokrata kormányzat – az ő aktív közreműködésével – letett az asztalra az elmúlt négy évben.

Magyarország kapcsán a devizaárfolyamon volt a fókuszunk egy hónappal ezelőtt. Nem kellett nagy közgazdasági jóstehetség ahhoz, hogy előre tudjuk jelezni a 400 feletti euróárfolyamot, sajnos. Azzal együtt, hogy a várakozásunk talán hamarabb is beteljesült, mint azt vártuk volna a tényleges szintnél itt is fontosabb a percepció. Hiába „csak” 2.5 százalékkal rosszabb árfolyam a 400 a 390-nél, de mégis lélektani különbséget jelent, ami befolyásolhatja gazdasági, beruházási, befektetési döntéseinket is. Mindezek tetejében mivel egyelőre nem látszik sem olyan jegybanki szándék, sem pedig olyan gazdaságpolitikai esemény, ami meg tudná fordítani a jelenlegi árfolyamtrendet, ezért valószínűleg hosszabb távra is be kell rendezkednünk a 400 pluszos árfolyamra. A 400+ (vagy még inkább az a bizonyos, fentebb említett 2.5%) pedig már közvetlen árfolyamnyomást jelent az importtermékeken keresztül az inflációra.

Az inflációval kapcsolatban ugyanakkor van egy másik pszichológiai fogalom is, ami rendszeresen elő szokott bukkanni: ez pedig az önbeteljesítő jóslat fogalma. Ha kellőképpen sokan várjuk azt, hogy egy adott termék ára emelkedni fog és épp ezért még az alacsonyabb árak mentén rohamot indítunk érte – akkor az ár, a kereslet-kínálat törvényei miatt is emelkedni fog. Ha kialakul egy ilyen közhangulat a 400 pluszos árfolyammal kombinálva bizony feladhatja a leckét a gazdaságpolitika döntéshozóinak.

Ceterum censeo: Euróra, magyar!